A valóság holografikus vázának szemszögébõl
az aura minden egyes darabja reprezentálja, de tartalmazza is az
egészet. Így tehát csupán egy olyan jelenséggel
tudjuk leírni élményünket, amelyet mindketten
egy idõben figyelünk meg, vagy hozunk létre. Minden
megfigyelés hatást gyakorol a megfigyelt eseménysorra.
Mi nem csupán részei vagyunk az eseménysornak, de
maga az eseménysor vagyunk. A "mi" vagyunk, és
a mi "az" vagyunkból csupán az "az"-t
kell elhagyni, és helyettesíteni valami megfelelõbbel,
hogy feloldhassuk az agyunkban lévõ blokkokat, amiket kommunikációs
próbálkozásaink alkalmával élünk
át.
A fizikusok a "kölcsönös kapcsolatok valószínûségei"
vagy a "szétválaszthatatlan energiamintázatok
dinamikus szövedéke" kifejezéseket használták.
Ha elkezdünk a dinamikus energiamintázatok szétválaszthatatlan
szövedékében gondolkodni, akkor mindazok az aurajelenségek,
amelyeket e könyvben leírunk, nem tûnnek különösebben
szokatlannak vagy idegennek.
Minden élmény kapcsolódik egymással. Így,
ha ebben bizonyossá válunk és kognitív folyamatainkban
beengedjük ezt a kölcsönös összekapcsolódást,
akkor egyidejûleg tudatában lehetünk minden, idõtõl
független eseménynek. De mihelyt azt mondjuk, "mi",
máris visszaestünk a dualizmusba. Nehéz átélni
ezt az egymáshoz kapcsolt létet, ha fõbb élményeink
dualisztikusak. A holisztikus tudatosság a lineáris idõn
és a háromdimenziós téren kívül
esik, így nem lesz könnyû felismerni. Gyakorolnunk kell
a holisztikus élményeket, hogy képesek legyünk
felismerni õket. Morfogenetikus mezõk Rupert Sheldrake a 'A new science of life" (Az élet új
tudománya) címû mûvében felveti, hogy
valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezõkön
kívül láthatatlan szervezõerõk is regulálják.
Ezek okozati mezõk, mivel a forma- és viselkedésminták
elõképeiként szolgálnak. E mezõk nem
a szó normális értelmében vett energiával
bírnak, mivel hatásaik átjutnak a tér és
idõ gátjain, ami a normális energia áramlásában
akadályt jelentene. Távoli hatásuk éppoly
erõs, mint közelrõl gyakorolt hatásuk. E hipotézisnek
megfelelõen bármikor, ha egy faj egyede elsajátít
egy új viselkedési mintát, ez megváltoztatja
az adott faj oksági mezejét, legalábbis enyhe mértékben.
Ha e viselkedés elég sokáig ismétlõdik,
akkor "morfikus rezonanciája" kihathat az egész
fajra. Sheldrake ezt a láthatatlan mátrixot morfogenetikus
mezõnek nevezte el, a "morph = forma" és a genezis
= létrejövés szavakból. E mezõ mûködése
a távolrahatást is tartalmazza, mind térbeli, mind
idõbeli jelentésben. Az idõn kívülesõ
fizikai törvények által determinált formáktól
eltérõen a morfogenetikus mezõ az idõn átterjedõ
"morfikus rezonanciától" függ.
Ez annyit jelent, hogy a morfikus mezõk átterjednek a téren
és idõn, s az események képesek hatni a bárhol,
más idõben végbemenõ eseményekre. Ennek
egy példáját mutatja be Lyall Watson: Lifetide: The
Biology of Consciousness (Életáradat: a tudat biológiája)
címû könyvében, amelyben leírja a népszerûen
csak a "századik majom elvének" nevezett elméletet.
Watson azt látta, hogy miután majmok egy csoportja megtanult
egy bizonyos viselkedést, más szigeten élõ
majmok a kommunikáció "normális" módjának
lehetõsége nélkül egyszer csak szintén
tudták ugyanazt a viselkedést. Dr. David Bohm a "Revisions"
címû folyóiratban azt állítja, hogy
ugyanez igaz a kvantumfizikában. Leírja, hogy az Einstein-Podolsky-Rosen
kísérlet szerint van helyhez nem köthetõ, vagy
szubtilis kapcsolat a részecskék között. Azaz
a rendszernek egy kollektivitása, amit nem tulajdoníthatunk
csupán e részecske sajátjának, hanem az egésznek.
Emiatt bármi, ami a távollévõ részecskékkel
történik, más részecskék alaki mezõjére
is hatással lehet. Bohm továbbmegy, és azt állítja,
hogy az "univerzumot kormányzó idõtlen törvényekrõl
alkotott elképzelés úgy tûnik, nem tartható
fenn tovább, mivel maga az idõ is kifejlõdött
szükségszerûség része". Ugyanebben
a cikkében Rupert Sheldrake a következõ következtetésre
jut: "A kreatív folyamat, mely új gondolatokat szül,
s amelyek segítségével új teljességre
bukkanhatunk, hasonló az alkotó valósághoz,
mely az evolúciós folyamat során nyújt lehetõséget
új teljességek felmerülésére. Az alkotó
folyamat úgy tekinthetõ, mint különálló
dolgok egymáshoz kapcsolódása útján
létrejött komplett és magasabb szintû egészek
következõ fejlõdési állomása. A dualizmuson túl. A hologram. A fizikusok úgy találták, hogy a részecskéknek
egyidejûleg hullámtermészete is van; a részecskék
nem valódi hullámok, mint a hang vagy a vízhullám,
hanem valószínûségi hullámok. A valószínûségi
hullámok a kölcsönös kapcsolatok valószínûségét
reprezentálják. Lehet, hogy ezt nehéz megérteni,
de a fizikusok azt mondják, hogy lényegében nincs
olyan, hogy anyagi létezõ "dolog". Amit általában
dolgoknak, anyagnak nevezünk, az a valóságban "esemény",
vagy fejlõdési lehetõség, amely eseménnyé
válhat. Szilárd tárgyakból álló,
öreg világunk most egy olyan világgá alakul
át, amely a kölcsönös kapcsolatok hullámszerû
mintázatából áll. Az olyan fogalmak, mint
"elemi részecske", "anyagi szubsztancia", vagy
"izolált tárgy", elvesztették a jelentõségüket.
A teljes univerzum egymástól elválaszthatatlan energiamintázatok
szövedéke. Így tehát az univerzumot mint dinamikus,
egybefüggõ egészet definiáljuk, mely mindig
lényegi módon foglalja magában a megfigyelõt
is. Ha azonban az univerzum ilyen szövedékbõl áll,
akkor logikusan nincs olyan, hogy rész. Nem vagyunk tehát
egy egész elkülönült részei, mi az Egész
vagyunk.
Nemrégiben, "The implicate Order" (A bennefoglalt és
átfogó rend) címû könyvében mondta
David Bohm, a fizikus, hogy a fizika elemi törvényeit nem
fedezheti fel egy olyan tudomány, mely megkísérli
a világot részekre szabdalni. Egy, a "dolgokban"
benne rejlõ, a részeket magában foglaló rendrõl
írt, amely meg nem nyilvánult állapotban létezik,
és alkotja azt az alapot, amelyben minden meg nem nyilvánult
állapotban létezik, és alkotja azt az alapot, amelyen
minden megnyilvánult valóság nyugszik. Ezt a megnyilvánult
valóságot "kifejtett, feltáruló rendnek"
nevezi a szerzõ. "A részecskéket egymással
közvetlen kapcsolatban lévõnek tekintjük, melyekben
dinamikus kapcsolódásaik nem változtatható
módon függenek a teljes rendszer állapotától
mindez így elvezet bennünket a töretlen, szétválaszthatatlan
egész új elképzeléséhez, ami elveti
azt a klasszikus felfogást, hogy a világ egymástól
függetlenül létezõ részekre bontható
lenne." Dr. Bohm azt állítja, hogy a világegyetem holografikus
elképzelése az az elrugaszkodási pont, ahonnét
elindulhatunk a benne rejlõ, "magábafoglaló"
rend és a kifejtett, feltáruló rend megértése
felé. A hologramelv azt állítja, hogy minden részecske
az egész tökéletes képmása, és
segítségével a teljes hologram rekonstruálható.
1971-ben Gábor Dénes Nobel-díjat kapott az elsõ
hologram megalkotásáért. Ez egy lencse nélkül
készült fénykép volt, amelyben egy tárgy
által szórt fény hullámmezejét, mint
interferenciamintát fogtak fel egy lemezen. Amikor a hologramot
egy fényképfelvétellel, egy lézer, vagy koherens
fénysugár alá helyezik, az eredeti hullámminta
alakul ki újra egy háromdimenziós térben.
A hologram minden része az egésznek egzakt képmása,
és a teljes képet fogja rekonstruálni. Dr. Karl Pribram,
az ismert agykutató az elmúlt évtized során
megfelelõ mennyiségû bizonyítékot gyûjtött
össze arra vonatkozóan, hogy az agy mélystruktúrája
lényegében holografikus. Azt állítja, hogy
a több laboratóriumban készült bonyolult elemzés,
melyben (idõbeli) temporális, vagy térbeli frekventációkat
vizsgált, azt mutatja, hogy az agy a látást, hallást,
ízlelést holografikusan struktúrálja. Az adott
rendszeren belül úgy osztja szét az információt,
hogy annak minden fregmense képes legyen elõállítani
a teljes információt. Dr. Karl Pribram a hologrammodellt
nem csupán az agy, hanem a teljes univerzum leírására
is alkalmazza. Állítása szerint az agy holografikus
folyamatot használ arra, hogy egy idõn és téren
túl holografikus területrõl absztraháljon.
A parapszichológusok régóta keresik azt az energiát,
amely képes közvetíteni a telepátiát,
a pszichokinézist és a gyógyítást.
A holografikus világegyetem szemszögébõl nézve
ezek az események az idõn és a téren túli
frekventációkból keletkeznek és nem kell õket
közvetíteni. Ezek a potenciálisan egyidejûek
és mindenütt jelenlevõek. |
|