Az alábbi részletek Barbara Ann Brennan
"GYÓGYÍTÓ KEZEK"
címû könyvébõl valók:

 

 
 

A valóság holografikus vázának szemszögébõl az aura minden egyes darabja reprezentálja, de tartalmazza is az egészet. Így tehát csupán egy olyan jelenséggel tudjuk leírni élményünket, amelyet mindketten egy idõben figyelünk meg, vagy hozunk létre. Minden megfigyelés hatást gyakorol a megfigyelt eseménysorra. Mi nem csupán részei vagyunk az eseménysornak, de maga az eseménysor vagyunk. A "mi" vagyunk, és a mi "az" vagyunkból csupán az "az"-t kell elhagyni, és helyettesíteni valami megfelelõbbel, hogy feloldhassuk az agyunkban lévõ blokkokat, amiket kommunikációs próbálkozásaink alkalmával élünk át.
A fizikusok a "kölcsönös kapcsolatok valószínûségei" vagy a "szétválaszthatatlan energiamintázatok dinamikus szövedéke" kifejezéseket használták. Ha elkezdünk a dinamikus energiamintázatok szétválaszthatatlan szövedékében gondolkodni, akkor mindazok az aurajelenségek, amelyeket e könyvben leírunk, nem tûnnek különösebben szokatlannak vagy idegennek.
Minden élmény kapcsolódik egymással. Így, ha ebben bizonyossá válunk és kognitív folyamatainkban beengedjük ezt a kölcsönös összekapcsolódást, akkor egyidejûleg tudatában lehetünk minden, idõtõl független eseménynek. De mihelyt azt mondjuk, "mi", máris visszaestünk a dualizmusba. Nehéz átélni ezt az egymáshoz kapcsolt létet, ha fõbb élményeink dualisztikusak. A holisztikus tudatosság a lineáris idõn és a háromdimenziós téren kívül esik, így nem lesz könnyû felismerni. Gyakorolnunk kell a holisztikus élményeket, hogy képesek legyünk felismerni õket.

Morfogenetikus mezõk

Rupert Sheldrake a 'A new science of life" (Az élet új tudománya) címû mûvében felveti, hogy valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezõkön kívül láthatatlan szervezõerõk is regulálják. Ezek okozati mezõk, mivel a forma- és viselkedésminták elõképeiként szolgálnak. E mezõk nem a szó normális értelmében vett energiával bírnak, mivel hatásaik átjutnak a tér és idõ gátjain, ami a normális energia áramlásában akadályt jelentene. Távoli hatásuk éppoly erõs, mint közelrõl gyakorolt hatásuk. E hipotézisnek megfelelõen bármikor, ha egy faj egyede elsajátít egy új viselkedési mintát, ez megváltoztatja az adott faj oksági mezejét, legalábbis enyhe mértékben. Ha e viselkedés elég sokáig ismétlõdik, akkor "morfikus rezonanciája" kihathat az egész fajra. Sheldrake ezt a láthatatlan mátrixot morfogenetikus mezõnek nevezte el, a "morph = forma" és a genezis = létrejövés szavakból. E mezõ mûködése a távolrahatást is tartalmazza, mind térbeli, mind idõbeli jelentésben. Az idõn kívülesõ fizikai törvények által determinált formáktól eltérõen a morfogenetikus mezõ az idõn átterjedõ "morfikus rezonanciától" függ.
Ez annyit jelent, hogy a morfikus mezõk átterjednek a téren és idõn, s az események képesek hatni a bárhol, más idõben végbemenõ eseményekre. Ennek egy példáját mutatja be Lyall Watson: Lifetide: The Biology of Consciousness (Életáradat: a tudat biológiája) címû könyvében, amelyben leírja a népszerûen csak a "századik majom elvének" nevezett elméletet. Watson azt látta, hogy miután majmok egy csoportja megtanult egy bizonyos viselkedést, más szigeten élõ majmok a kommunikáció "normális" módjának lehetõsége nélkül egyszer csak szintén tudták ugyanazt a viselkedést. Dr. David Bohm a "Revisions" címû folyóiratban azt állítja, hogy ugyanez igaz a kvantumfizikában. Leírja, hogy az Einstein-Podolsky-Rosen kísérlet szerint van helyhez nem köthetõ, vagy szubtilis kapcsolat a részecskék között. Azaz a rendszernek egy kollektivitása, amit nem tulajdoníthatunk csupán e részecske sajátjának, hanem az egésznek. Emiatt bármi, ami a távollévõ részecskékkel történik, más részecskék alaki mezõjére is hatással lehet. Bohm továbbmegy, és azt állítja, hogy az "univerzumot kormányzó idõtlen törvényekrõl alkotott elképzelés úgy tûnik, nem tartható fenn tovább, mivel maga az idõ is kifejlõdött szükségszerûség része". Ugyanebben a cikkében Rupert Sheldrake a következõ következtetésre jut: "A kreatív folyamat, mely új gondolatokat szül, s amelyek segítségével új teljességre bukkanhatunk, hasonló az alkotó valósághoz, mely az evolúciós folyamat során nyújt lehetõséget új teljességek felmerülésére. Az alkotó folyamat úgy tekinthetõ, mint különálló dolgok egymáshoz kapcsolódása útján létrejött komplett és magasabb szintû egészek következõ fejlõdési állomása.

A dualizmuson túl. A hologram.

A fizikusok úgy találták, hogy a részecskéknek egyidejûleg hullámtermészete is van; a részecskék nem valódi hullámok, mint a hang vagy a vízhullám, hanem valószínûségi hullámok. A valószínûségi hullámok a kölcsönös kapcsolatok valószínûségét reprezentálják. Lehet, hogy ezt nehéz megérteni, de a fizikusok azt mondják, hogy lényegében nincs olyan, hogy anyagi létezõ "dolog". Amit általában dolgoknak, anyagnak nevezünk, az a valóságban "esemény", vagy fejlõdési lehetõség, amely eseménnyé válhat. Szilárd tárgyakból álló, öreg világunk most egy olyan világgá alakul át, amely a kölcsönös kapcsolatok hullámszerû mintázatából áll. Az olyan fogalmak, mint "elemi részecske", "anyagi szubsztancia", vagy "izolált tárgy", elvesztették a jelentõségüket.
A teljes univerzum egymástól elválaszthatatlan energiamintázatok szövedéke. Így tehát az univerzumot mint dinamikus, egybefüggõ egészet definiáljuk, mely mindig lényegi módon foglalja magában a megfigyelõt is. Ha azonban az univerzum ilyen szövedékbõl áll, akkor logikusan nincs olyan, hogy rész. Nem vagyunk tehát egy egész elkülönült részei, mi az Egész vagyunk.
Nemrégiben, "The implicate Order" (A bennefoglalt és átfogó rend) címû könyvében mondta David Bohm, a fizikus, hogy a fizika elemi törvényeit nem fedezheti fel egy olyan tudomány, mely megkísérli a világot részekre szabdalni. Egy, a "dolgokban" benne rejlõ, a részeket magában foglaló rendrõl írt, amely meg nem nyilvánult állapotban létezik, és alkotja azt az alapot, amelyben minden meg nem nyilvánult állapotban létezik, és alkotja azt az alapot, amelyen minden megnyilvánult valóság nyugszik. Ezt a megnyilvánult valóságot "kifejtett, feltáruló rendnek" nevezi a szerzõ. "A részecskéket egymással közvetlen kapcsolatban lévõnek tekintjük, melyekben dinamikus kapcsolódásaik nem változtatható módon függenek a teljes rendszer állapotától… mindez így elvezet bennünket a töretlen, szétválaszthatatlan egész új elképzeléséhez, ami elveti azt a klasszikus felfogást, hogy a világ egymástól függetlenül létezõ részekre bontható lenne."

Dr. Bohm azt állítja, hogy a világegyetem holografikus elképzelése az az elrugaszkodási pont, ahonnét elindulhatunk a benne rejlõ, "magábafoglaló" rend és a kifejtett, feltáruló rend megértése felé. A hologramelv azt állítja, hogy minden részecske az egész tökéletes képmása, és segítségével a teljes hologram rekonstruálható.
1971-ben Gábor Dénes Nobel-díjat kapott az elsõ hologram megalkotásáért. Ez egy lencse nélkül készült fénykép volt, amelyben egy tárgy által szórt fény hullámmezejét, mint interferenciamintát fogtak fel egy lemezen. Amikor a hologramot egy fényképfelvétellel, egy lézer, vagy koherens fénysugár alá helyezik, az eredeti hullámminta alakul ki újra egy háromdimenziós térben. A hologram minden része az egésznek egzakt képmása, és a teljes képet fogja rekonstruálni. Dr. Karl Pribram, az ismert agykutató az elmúlt évtized során megfelelõ mennyiségû bizonyítékot gyûjtött össze arra vonatkozóan, hogy az agy mélystruktúrája lényegében holografikus. Azt állítja, hogy a több laboratóriumban készült bonyolult elemzés, melyben (idõbeli) temporális, vagy térbeli frekventációkat vizsgált, azt mutatja, hogy az agy a látást, hallást, ízlelést holografikusan struktúrálja. Az adott rendszeren belül úgy osztja szét az információt, hogy annak minden fregmense képes legyen elõállítani a teljes információt. Dr. Karl Pribram a hologrammodellt nem csupán az agy, hanem a teljes univerzum leírására is alkalmazza. Állítása szerint az agy holografikus folyamatot használ arra, hogy egy idõn és téren túl holografikus területrõl absztraháljon.
A parapszichológusok régóta keresik azt az energiát, amely képes közvetíteni a telepátiát, a pszichokinézist és a gyógyítást. A holografikus világegyetem szemszögébõl nézve ezek az események az idõn és a téren túli frekventációkból keletkeznek és nem kell õket közvetíteni. Ezek a potenciálisan egyidejûek és mindenütt jelenlevõek.